Barion Pixel

Fluid Art

Minden a folyékony művészet, folyékony festészet, öntéses/folyatásos festészet titkairól - Fluid art, fluid painting, pour painting.


Mielőtt ezt a hosszú leírást elolvasnád az alábbi youtube videó összefoglalja a Fuid Art lényegét, egyszerű és nagyszerűségét.

Ha nincs időd tovább olvasni, a termékeinket az alábbi linken azonnal meg is vásárolhatod: Printex Fluid Art termékek

Az emberi kreativitás határtalan – ezt tudjuk jól. A kreativitást sokan a művészettel és a művészi önkifejezéssel azonosítják, pedig a kreativitás több ennél, mert ide tartozik még a problémák megoldása is, sok más egyéb mellett.

A művészetről is sokan hiszik azt, hogy egy zárt közösség kiváltsága csak a „művészkedés”, és minimum születni kell rá, hogy valaki alkotásra adhassa a fejét. Nos, ezek a fogalmak, hogy művészet és kreativitás szinte mindenkinek más jelentenek – már-már szubjektív fogalmak a közgondolkodásban –, pedig többszázezer éve az emberiség részei, ezért aztán illene már egységes fogalmi rendszerbe szervezni őket – gondolhatjuk.

A szerencse az, hogy a kreativitás és a művészet majdhogynem a szabadság szinonimái is, éppen ezért nem kell szűk fogalmi keretek közé szorítanunk őket, és mindig bízhatunk abban is, hogy rendre újdonsággal örvendeztetnek meg bennünket ezek az életünket jócskán befolyásoló, régóta velünk lévő területek.

Most is egy újdonsághoz és egyúttal a kreativitás és a művészet egy közös, új szintjéhez szeretnénk kedvet csinálni az alábbi átfogó ismeretanyagunkkal. Ez az újdonság a fluid art, más néven paint pouring, avagy akrilfesték folyatásos technika.

De mi ez a fluid art?

A fluid art egy újszerűnek ható művészeti és kreatív ágazat, ami a festék különleges felhordásából, felhasználásából és eloszlatásából adódik. Ilyen kifejezéseket is találhatunk, amik szintén a fluid art technikát takarják, csak más szavakat, szinonimákat használnak: paint pouring, fluid painting, fluid painting technika, akril fluid festés, pouring festés, pouring medium technika, acrylic pouring technika.

A fluid art eredete

Egy 20. századi mexikói művész, David Alfaro Siqueiros nevéhez fűződik a fluid art technika, és mint a nagyszerű felfedezéseknél már megszokott, a festő véletlenül, egy művészi baleset folytán csodálkozott rá az összefolyó festékekből készülő véletlenszerű műre, még az 1930-as években. Tehát a fluid painting, más néven fluid akril festés vagy fluid festés nem újkeletű, de a nagyközönség számára mégis az, mivel a hozzá szükséges eszközöket, főként a festéket sokáig túlságosan drága és macerás volt előállítani.

A fluid art technika különlegessége

1.) Az akril fluid festéshez a festéket öntéssel visszük fel a felületre, és aztán a szétfolyatás mindig egyedi, gyakorlatilag utánozhatatlan konkrét módjával jönnek elő a színek és a formák. A festéket egy előre elkészített, kifeszített vászonra, vagy legalább 9 mm-es farost lemezre visszük fel, de alapként szóba jöhet akár még a plexilap is, mint ahogy asztallap és bútorok különböző felületei is. A lényeg, hogy sima felületű, és egyébként mozgatható legyen az alap, amire öntjük-kenjük az akrilfestékünket.

2.) Egyéb eszközök használatával és különleges kiegészítőkkel – pl. szakácsfáklya/hőlégfúvó – varázslatos textúrák és mintázatok érhetőek el, amik még a művészt is meglepik. Hogy ezek a textúrák és mintázatok előjöjjenek, olykor trükkökre, és egyéb eszközökre de leginkább a Printex Fluid Art készre kevert termékekre van szükség.

3.) Soha nem lehet tudni, hogy mi sül ki a műből, a művésznek ugyanis itt csak szándékai lehetnek, konkrét végső céljai kevésbé. A fluid art művelete így olyanná válik, mintha a mű magát hozná létre, a művész pedig egyértelműen csak közvetítő ebben a folyamatban. Igazából ez általában véve a művészet egyik fontos alappillére: nagy művészek is gyakran nyilatkoznak úgy, hogy ők nem alkotnak, ők csak közvetítők a mű létrejöttében, segítők a mű születésében.

A fluid art mindezek fényében egy új művészeti ág, miközben a hobbi alkotók számára is végre egy lehetőséget biztosít ahhoz, hogy valóban művészként tekinthessenek magukra.

A fluid art csodája

A fluid art egyik csodáját az adja, hogy a vászonra öntött festékek – ezek pontos módjáról alább még szót ejtünk, mert nagyon változatosak a lehetőségek – mindig változatosan, szinte kiszámíthatatlanul viselkednek. Így az alkotás azon túl, hogy örömteli folyamat, egyben felfedezéssé és megismeréssé is átlényegül.

Ezért van az, hogy mindenki, aki belekóstol a fluid art technikába, a szerelmesévé válik. Ebből kifolyólag a fluid art egy nagyon népszerű, közkedvelt, kipróbálói által hosszan művelt művészeti ágazattá vált.

A fluid art kellékei (azonnal beszerezhetőek a webshopunkból)

A fluid art, avagy az /akrilfesték folyatásos technika/, mint az akrilfestészet egy különleges kategóriája, némiképp más eszközöket igényel, mint azt a hobbifestők megszokták, de a különleges eredményért bőségesen megéri ezeket beszerezni.

Az alap vászon vagy farostlemez

Szükség van egy előkészített – feszített – vászonra, vagy egy 9 mm-nél nem vékonyabb farostlemezre, de választhatunk bármilyen sima, vízszintes felületet is, például egy maradék csempét. Erre öntjük majd a festéket a meghatározott módszerekkel.

Kezdőknek javasolt maximum 20*20 cm-es alapterületű kerettel kezdeniük, és később sem lehet a méret majd bármekkora, ugyanis a keretet majd mozgatni kell a ráfolyatott festék alatt. Kezd izgalmas lenni, ugye?

A hely kialakítása a fluid art technikához

Az akril festék ide-oda folyatása közben a keretről biztosan le fog folyni oldalt a festék, ezért eleve egy olyan helyet érdemes kialakítani, aminél egyrészt nem gond, ha festékes lesz, másrészt lemosható-törölhető is. Van, aki egy nagyobb méretű műanyag dobozt tart a fluid art műveletre fenn, de egy nagyobbacska műanyag tálca is megteszi alátétnek.

Védőfólia használata sem elvetendő, ha a padlót szeretnénk megvédeni egy-egy véletlen mozdulatból eredő lecsöppenéstől. Maga a festés nem jár kosszal, de a festékkel bőségesen kell bánni, és mivel ez folyatásos technika, bizony folyni fog!

Kéz- és ruhavédelem

Az előző bekezdésből kifolyólag gumikesztyűre is szükség lesz, továbbá érdemes olyan ruházatot viselni, aminél nem gond, ha festékes lesz, vagy akár egy állandó kötényt rendszeresíteni a fluid art technikához.

Egyéb szükséges eszközök a fluid art festéshez

Szükségesek lehetnek még műanyagpoharak, fa spatulák, festőkések, bármilyen kisebb-nagyobb ecset, esetleg láncok, fültisztító pálcikák, és bármi, ami a kezünk ügyébe akad, és szinte „jelentkezik” segítőnek, mintegy kikiáltva a kacatok közül, hogy „légyszi-légyszi, engem használj!

Jó eséllyel kelleni fognak még műanyag poharak, kisebb-nagyobb műanyag edények, adagoló flakonok, amiken csőr is van, és amiknek az űrtartalma az 1.5 dl és a 0.5 liter között bármi lehet. (Kezdőknek bőven elég az 1.5 dl-es pohárkákkal indulni.)

A pouring festék kreatív elegyengetéséhez akár még szívószálat is lehet használni, de vannak, akik a hajszárítóra esküsznek. A szívószállal igazából fújni kell a festéket ez esetben, még véletlenül sem szívni.

Nincsenek szabályok, bármit lehet használni a festékek eligazításáért, elegyengetéséért, saját útjuk megtalálásáért. (Technikákról lásd alább.)

Egy különleges eszköz – aminek használata nem kötelező

Mint ahogy szinte semmire, így erre sem vonatkoznak kötött szabályok, de érdemes lehet kipróbálni egy szakácsfáklya használatát, amit egyébként leginkább a séfek használnak például a flambírozáshoz. (Flambírozó lámpaként is ismeretes.) A szakácsfáklya segítségével a festékeknél a különböző pouring mediumok jóvoltából előhívható buborékokat, érdekes, sejtekre, pszichedelikus alakzatokra hasonlító formákat lehet elérni.

Ennek használata egyáltalán nem kötelező, elvégre az, hogy mi jön vagy jöhet ki egy műből, azt mindig a pillanat határozza meg, és nincs olyan előírás, hogy mindenképp szakácsfáklya kell. De nagyon sok fluid painting művész találja meg a számítását a szakácsfáklya segítségével, tehát érdemes kipróbálni majd ezt is!

A különleges fluid art akrilfesték

Természetesen kihagyhatatlan a megfelelő minőségű fluid art akrilfesték, aminél a minőségre bizony érdemes adni!

A fluid art akrilfestékeknél két nagyon fontos tényezőre kell odafigyelni: folyékonyság (viszkozitás) és homogenitás. A Printex Fluid Art festékek rendelkeznek mindkét tulajdonsággal.

A folyékonyság, avagy viszkozitás minőségénél a megfelelő állag a lényeges, mert a festék sem túl híg, sem túl sűrű nem lehet. Kell, hogy legyen „tartása” az akrilfestéknek, de közben a terülési képessége is pont optimális kell, hogy legyen. A homogenitásnál pedig az a lényeges, hogy az akrilfesték összetevőinek tökéletes elegyet kell alkotniuk.

A fluid art technikához használt akrilfesték nem lehet csomós, darabos, nem válhatnak szét a különböző komponensek egymástól, mert akkor nemhogy nem lesz művészi alkotás a végeredmény, de maga a folyamat is kínszenvedéssé válik.

Sokan eleinte azzal próbálkoznak, hogy akril pasztából, színező pigmentekből, vízből, PVA ragasztóból és szilikonból maguk keverik ki az alap fluid art festékeket, de aki ezt már próbálta valaha, az tudja, hogy ez biztosan tévút. A Printex Fluid Art festékek a legmagasabb színvonalat képviselik, így öröm lesz velük az alkotás. És sokkal egyszerűbben kezelhetők.

Továbbá van itt még egy kis turpisság: a fluid art technikánál nemcsak festék van, hanem úgynevezett pouring medium is kell(het) a festékekhez, mert ezek viszik bele a végső varázslatot.

Pouring medium a fluid art technikához

A fluid painting technika nemcsak festékek ide-oda öntögetése, löttyintése, és aztán ezek összekeverése. Van itt még titok bőségesen! Akár ugyanolyan színkombinációkból is teljesen mást lehet kihozni a pouring mediumok segítségével.

Mi az a pouring medium?

Magyarra fordítva közeget jelent a pouring medium, de igazából nem így nevezzük, hanem adaléknak, adalékanyagnak.

Mindjárt világossá válik, ha a pouring mediumokat megnézzük anyaguk szerint, hogy mik ezek, és hogy miért használjuk őket:

  • Fémes anyagok
  • Növényi származékok
  • Ásványi anyagok
  • Szerves anyagok
  • Szintetikus anyagok

Mindezek porított, őrölt verzióban kerül(het)nek bele a festékbe – akár még az öntés előtt, de akár utána is, rászórva –, ez által a folyékony festékkel összekeveredve teljesen egyedi, csakis ott és akkor érvényes szuszpenziót alkotnak, ez által befolyásolják a folyadék szétterülését, és az egyedi formák, például buborékok, sejtek megjelenéséts (A Printex Fluid Art készre kevert termék a cellásodás adalék anyag nélkül is megvalósul). Hogy ne menjünk messzire a leghétköznapibb dolgoktól: a csillámporok is pouring mediumok a fluid art technikánál.

Közkedvelt termékeink a különböző színekben kapható glitterek, csillámporok >>.

Ezeket bátran bele lehet keverni a Printex Fluid Art festékekbe, de az elkészült képre is rá lehet szórni, ahogy csak szeretnéd. Webshopunkban jelenleg 22 különböző színű, 100 és 200 mikronos szemcseméretű csillámport találsz.

Máris dupla értelmet nyer a festékek viszkozitása és homogenitása: egy eleve nem tökéletes alap festékbe nagyon nehéz lenne pouring mediumokat keverni, mert azok nem keverednek el akármivel!

Gondoljunk csak bele: olyan festékekre van szükségünk, amik egyformán elegyednek szerves, szervetlen és fémes anyagokkal. Ezért a fluid art festékek mindenképp erre a célra készült festékeknek kell lenniük, erre nem lehet bármit használni. A Printex Fluid Art festékek tökéletesen megfelelnek ennek a kívánalomnak. A kész bekevert termékek azonnal megvásárolhatok: ITT

A pouring mediumok használata ad egy szinonima nevet is a fluid art technikának, ez pedig apaint pouring. Magyarra fordítani nehéz, éppen ezért a szakmában is angol elnevezést használni a legegyszerűbb.

Mit lehet tudni a pouring medium árakról?

Mint minden hobbitevékenységhez kapcsoló kellékek-eszközök, úgy a pouring medium árak is széles palettán mozognak, főként, ha a minőséget is szem előtt tartjuk. Mivel a kreatív folyamatok végén általában valami nagyon egyedi, nagyon minőségi „végtermék” jön létre, ezért ennek az adottságnak nem szabad keresztbe tenni silány alapanyagokkal, spórolás céljából. Inkább induljunk kevesebb színnel, kisebb keretekkel, mintsem az olcsóság oltárán áldozzuk fel a végeredményt!

A nálunk vásárolható pouring mediumok, fluid art festékek és keretek a legmagasabb minőségű termékek közé tartoznak, az áruk mégis barátságos. Itt lehet a fluid art termékeink között válogatni >>

Fluid art a kortárs művészetben

Hogy mutassunk egy példát a kortárs fluid art művészek közül, érdemes megismerkedni Emma Lindström munkáival.

Emma alkotásainak láttán enyhe kifejezés az, hogy tátva marad az ember szája. Egy-egy Lindström képet hosszasan nézve olyan érzésünk támad, mintha bepillantást nyernénk az Univerzum vagy egy Óceán, vagy egy emberi agysejt legeslegmélyére. Eltűnnek a méretek, a határok, a végesség és korlátoltság érzése, és marad a végtelen mindenség szabadságának üzenete.

És ez „csak” egy vászon, és némi felöntött festék kérdése.

Ezért is kezdtük a kreativitás és a művészet témájának felütésével ezen bemutatónkat, hogy érzékeltessük: ez nemcsak egy újabb DIY divathóbort, hanem a fluid art technikával máris a művészet kapujához érkezünk még úgy is, hogy előtte semmi fogalmunk nem volt például a színekről.

Lássuk a gyakorlatot: fluid art technikák!

A fluid artnál az elsődleges alapvetés az, hogy öntünk, méghozzá az ehhez kifejlesztett fluid akril festéket.

A fluid akril festéket nem ecsettel, nem kanállal, nem szórófejjel visszük fel, hanem öntjük a vízszintes felületen elhelyezett vászonra / farostra / plexire / bármire. Ez egészen pontosan a fluid festés. (Az egyszerűség kedvéért vászonnak nevezzük a továbbiakban az alapot, amire felkerül a festék.)

Hogy a terülés biztosan bekövetkezzen, érdemes fekete vagy fehér fluid art festékkel alapozni a keretünket, bármilyen öntési technikát is választunk.

A második alapvetés az a fluid painting technikánál, hogy az öntés után a festék eloszlatását segítjük a vászon mozgatásával, vagy a festék egyéb módon történő mozgásra késztetésével, például fújással (ehhez kell a szívószál, vagy a hajszárító, de elég lehet akár csak a szánk is, mintha gyertyát fújnánk el).

Harmadik alapvetés az, hogy a száradó félben lévő, vagy megszáradt fluid art képpel is még azt csinálunk, amit csak akarunk, úgy alakítjuk, formáljuk, ahogy csak szeretnénk. Határt csak a képzeletünk szab, amiről pedig tudjuk, hogy szintén olyan végtelen, mint a kreativitás.

Az alap fluid art öntési technika

Önthetünk úgy, hogy műanyag pohárkákba tetszőleges mennyiségben különböző színeket készítünk elő, és ezeket tetszőleges, véletlenszerű, vagy kedvünkre irányított módon felváltva, egymás után, vagy akár többet is egyszerre – kézügyesség itt jön be a képbe – ráöntjük a vászonra. Ez az alap technika, amikor nincs kigondolva előre semmi, csak tesszük, amihez éppen kedvünk van.

Önthetünk mindent egy helyre, de több helyre is, változatosan, ahogy éppen „jön”, és a lényeget a vászon mozgatásával hívjuk majd elő. A ráöntött festékbe pötyögtethetünk még fekete vagy fehér, vagy bármilyen színű festékcseppeket, megbolondítva az éppen kialakuló formát.

Flip cup módszer

Önthetünk úgy is, hogy a színeket EGY edényben – például egy 2 decis műanyag pohárban – öntjük egymásra-egymásba rétegesen, és hagyjuk, hogy már eleve a kiöntés során keveredjenek némiképp egymással. Amikor a pohár már tele van, például 6 féle színnel, akkor ráborítjuk egy az egyben – a pohár szájára rátesszük a keretet, majd fejjel lefelé fordítjuk, így nem borul ránk az egész – a vászonra, lassan felemeljük, és hagyjuk lassan ki folyni a festéket. Ez a flip cup módszer.

Dirty cup technika

A dirty cup módszer – ez általában a legkedveltebb a flip cup módszerrel együtt – lényege az, hogy szintén egy pohárban rétegesen összeöntött színeket öntünk rá lendületes mozdulatokkal a vászonra, tetszésünk szerint. Flip cup és dirty cup módszer egy képen alkalmazva:

Open cup módszer

Önthetünk úgy is – ez az open cup módszer –, hogy egy levágott aljú poharat teszünk szájával lefelé a vászonra – kevés fekete festéket önthetünk már a vászonra, és erre tesszük a lefelé fordított, levágott aljú poharat –, és ebbe öntjük bele a festékeket, egymás után, felváltva.

A pohár alján elkezdenek kiszivárogni a színek, máris érdekes buborékformációkat alkotva, de az eozinos-szivárványos hatás is megjelenik ilyenkor. Hasonló ehhez a technikához, mikor egy tölcsért használunk ugyanilyen módon (csak akkor kell egy kéz, ami fogja is a tölcsért, mert az nem áll meg önmagában a vásznon).

Swipe technika

Természetesen nemcsak az öntésből és az ide-oda mozgatásból állhat a fluid art művészet, mert bármit bevethetünk, ami arra készteti a festéket, hogy valami rendkívülit vigyen véghez. A swipe technika egy plusz műveletet visz a folyamatba: az öntött, szétterült, de az összekeveredést túlzásba nem vitt festékeket a vásznon még felöntjük például egy komplementer színnel – például kékes színeket némi narancssárgával –, majd egy széles spaklival elhúzzuk a felöntött színt az alapszíneken. Ekkor cellák képződnek a festékben, elképesztően gyönyörű formációkat kiadva. Nem véletlenül sokak kedvence a swipe technika.

Chameleon cells módszer

Szintén drámai cella-hatást lehet elérni az úgynevezett chameleon cells módszerrel. Ez esetben is érdemes változatos és komplementer színeket is használni, és persze bármilyen öntési módszert választani. Spaklival vagy ide-oda mozgatással eloszlatjuk a festéket, majd jön a nagy trükk: a szilikonolaj, amit spirálisan, vagy bármilyen általunk megfelelőnek ítélt formációban elkezdünk rácsepegtetni a festékre. A szilikonolaj csodálatos cellákat képez a folyékony festékben, és ámulatba ejtő formákat hoz létre. Érdemes kipróbálni, mert ennek láttán mindenkinek tátva marad a szája!

Dutch pour módszer

Az eddigiekhez képest teljesen más formációkat lehet elérni az úgynevezett dutch pour módszerrel. Ennek az a trükkje, hogy az öntésnél némiképp irányítjuk a festékeket és színeket, tehát alapvetően nem a gravitációra bízzuk az alap mintázatok kialakítását, majd a csodaszép, légies formákat fújással hozzuk létre. A fújáshoz lehet használni hajszárítót, de jó szolgálatot tesz a szívószál is, melyet persze a szánkkal fújunk. Ha semmilyen eszközünk nincs épp kéznél, akkor úgy, ahogy gyertyát fújnánk el, úgy a festéket is tudjuk fújni a vásznon. A dutch pour módszerrel lenyűgözően könnyed csodákat lehet létrehozni.

Split dutch pour technika

A dutch pour módszerre nagyon hasonlít, de lényeges ennél a split dutch pour módszernél, hogy két nagyon különböző színnel „alapozzuk” a vásznat, amik éles határvonallal különülnek el egymástól. Majd erre a határvonalra öntünk még tetszőleges színben és formációban festéket, és aztán jön a fújás, amivel létrehozzuk a fátyolszerű, mégis erőteljes hatást gyakorló mintázatot. Egyszerűen lenyűgöző!

Bloom módszer

A bloom elnevezésű fluid art módszer lényege, hogy a festéket egy bőséges alapozást követően középre, körkörös és centrikus formációban visszük fel a vászonra, majd óvatosan szétfújjuk, és hagyjuk terülni, illetve a terülést centrifugális mozgással – erre a célra lehet rendszeresíteni forgótányért, amit például a cukrászok használnak –, támogatjuk még. Így olyan mintázatok és formációk jönnek létre, mintha virágszirmokat látnánk egyszerre egyben és nagyítva is.

Reverse dip technika

Ez egy csavaros történet a fluid art életében: a reverse dip módszerrel nem a vászonra visszük fel a festéket, hanem például egy műanyag lapra vagy fóliára, eleve különböző mintákat „rajzolva” a festékkel. Ha ez kész, akkor a vásznunkat ráborítjuk, hogy magára vegye a festéket.

Mint annak idején, mikor az iskolában a papír egyik felét összekentük temperával, majd összehajtottuk a lapot, és széthajtás után egy tükrözött mintát kaptunk, mint amilyenek a Rorschach-teszteken is láthatóak. A minta így kissé pszichedelikus, elmosódott, és mégis irányított, de pont ez benne a jó! Ettől lesz különleges.

Egyéb, változatos fluid art technikák

A fluid art művészetnek semmi nem szabhat határt, így számtalan olyan technikát is kipróbálhatunk, amikről soha nem is hallottunk, de számunkra az válik be:

  • Önthetjük a festéket úgy, hogy például egy hosszú láncot előzőleg ráhelyezünk a vászonra, majd, amikor minden festék felkerült, megfogjuk a láncot és óvatosan lehúzzuk-kihúzzuk. Így a lánc keveri össze a festékeket, kiadva egy eleve érdekes rajzolatot.
  • Jártunkban keltünkben gyűjthetünk faleveleket, amiket belenyomhatunk az összefolyt festékekbe, majd kiemeljük belőle. Így a természet erejét is belevihetjük a művünkbe.
  • Önthetjük a festéket úgy is, hogy olyan tárgyat teszünk a vászonra, amit majd biztosan le fogunk venni, de erre öntjük rá a festéket. Ez a tárgy lehet bármi, például egy lefelé fordított kristálypohár, ami azt eredményezi, hogy a bemetszéseken végig folyó festéket egészen egyedi módon engedi át a vászonra. De lefordított – levágott – pillepalack alja is segítségünkre lehet ebben.
  • Úgy is készíthetünk képet természetesen, hogy közben ecsetet is használunk, és finom mozdulatokkal egyengetjük el a vásznon a speciális akrilfestékünket, nem pedig ide-oda mozgatással. Ecset helyett pálcikát, spatulát, szivacsot, de akár egy elhullajtott macskabajuszt is használhatunk, a lényeg, hogy bármi szóba jöhet, nincsenek fix szabályok.
  • A különböző technikákat akár egy képen belül is össze-vissza variálhatjuk, sőt, a szándékunkat is megváltoztathatjuk közben.


Mire használhatjuk még a fluid art technikát?

A fluid art technikával nemcsak képeket készíthetünk, hanem tárgyakat is bevonhatunk festékkel ilyen módon.

Egy dologra kell figyelni: az így festett tárgy festendő felületét vízszintesen lehessen tartani akár hetekig is, míg teljesen megszárad. Bevonhatunk így dobozokat, asztallapot, fiókelőlapot, bútorokat, csempelapokat, de akár ékszereket is előkészíthetünk – pl. medálokat – a fluid art módszerrel. Az így festett tárgyakat és képeket a száradás után le is lakkozhatjuk természetesen.

Csempelapnál külön tipp: padlólapra ne alkalmazzuk az fluid festést, az így festett csempe nem túlságosan igénybe vett oldalfalon lesz leginkább tökéletes dísze a konyhának-fürdőnek.

Van kreatív családtagod és neki keresel ajándékot? Vagy magadat lepnéd meg?

A printex Fluid Art színek szettben, akár ajándéknak is megvásárolhatóak.

A szett tartalma:

  • egy festék kiöntő flakkon,
  • egy keret,
  • és 6 különböző színű festék, melyek flakononként 300 ml-esek. Kedvedre válogathatsz a különböző színvilágokból:
  • világos sorozat,
  • sötét sorozat,
  • gyöngyház sorozat,
  • fluo sorozat lesznek a kedvedre a különböző, élénk, lenyűgöző színeivel. Akár születésnapra, akár névnapra, akár karácsonyra, hasznos, tartalmas és értelmes ötlet a Printex Fluid Art ajándékcsomag.

Itt tudsz böngészni a Printex Fluid Art termékek között >>

Színkeverés és színtan tippek

A Printex Fluid Art termék paletta 12 alapszínből, 6 fluo színből és 6 különböző gyöngyház, és 12 pasztel árnyalatból áll. A festékek egymással korlátozás nélkül keverhetőek. A 36 szín széles választékot jelent, ami megkönnyíti az általunk preferált árnyalat kikeverését. A biztos eredményhez a kívánt színhez legközelebb lévő árnyalatból javasolt kiindulni.

A világosabb árnyalatok keveréséhez két lehetőség kínálkozik, a Printex Fluid art transzparens bázissal (poruing medium) világosítva az alapszíneket, tiszta és jól keveredő átmenteket lehet elérni. Ha inkább pasztell árnyalatok keverése a cél, akkor a fehér színű festéket érdemes használni: ez esetben egy magasabb fedőképességű pasztell árnyalatot hozhatunk létre.

A gyöngyház festékünkhöz, a sorozat bármely más színéből kis mennyiséget hozzákeverve színes gyöngyház hatású „körömlakk” színeket keverhetünk.

A fluo színek közös tulajdonsága a kimagaslóan tiszta, élénk színük mellett, hogy sötétben UV fénnyel megvilágítva élénk színnel világítanak. Ezt a tulajdonságukat elvesztik, ha normál színekkel keverjük őket. A világító színek felhasználását korlátozhatja, hogy intenzív napfénynek kitéve egy bizonyos idő után fakulhatnak.

Csillogó hatásokhoz a Fluid Art transzparens bázishoz különböző szemcsenagyságú poliészter glitter port keverhetünk. Ezeket a csillámporokat 5-10 százalékban érdemes a transzparens bázishoz adagolni. Intenzívebb hatást kapunk, ha a még nedves képre a megfelelő helyekre közvetlenül, akár egy spatula vagy más eszköz segítségével, glittert szórunk.

Egy tipp: a legtöbb a fekete és fehér színből fogy majd, hiszen általában ezzel a két színnel kenjük le a keretet előzetesen – mintegy alapozásként – és a feketével adunk a sötétebb színvilágú képeknek egy alap tónust, míg a fehérrel értelemszerűen a világosítás a célunk.

Keretet honnan érdemes beszerezni?

Szintén nálunk vásárolhatsz a számodra kedvenc vagy optimális méretű keretek között, webshopunkban többet is találsz.

Méretek:

  • 25x25 cm
  • 25x35 cm
  • 35x35 cm
  • 35x50 cm

Válassz keretet itt a fluid art képeidhez >>

A keretet érdemes mindig fehérrel vagy feketével lekenni az öntés előtt, hogy a festék terülését ezzel is megtámogassuk, illetve megadjuk némiképp a színvilág alap jellegzetességét. Vannak, akik ráöntenek némi feketét/fehéret, és gumikesztyűs kézzel, vagy festőkéssel elkenik rajta, de vannak, akik ilyenkor ecsetet használnak.

Milyen hibákat lehet elkövetni a fluid art technikával?

Mivel az egész művészeti ág egy hiba révén jött létre, a fluid art akrilfestés és öntéses festés esetében hibák elkövetésétől nem kell tartani. Nincs olyan, hogy elrontott kép. Ha esetleg túlságosan homogén, egynemű színek kezdenek kialakulni a vásznon, akkor két választásunk is lehet:

  • vagy lehúzzuk egy széles spatulával a festéket a vászonól és máris kezdjük elölről,
  • vagy gyorsan előveszünk valami nagyon elütő színt és azzal dobjuk fel az esetleg unalmasnak ható mintázatot és színhatást.

Hibázás, illetve apró baki általában a festés folyamata közben a ruházattal és a padlóval szokott előfordulni, illetve vannak, akik egy óvatlan mozdulattal az arcukat és a hajukat is összekenik, de hát ez már csak ilyen, a rutin révén majd egyre kevesebb lesz az efféle baleset is.

Illetve hiba lehet a nem megfelelő minőségű festék választása, de ezt általában mindenki csak egyszer követi el, a jól felkészült művészek pedig sosem bízzák a véletlenre.

Hol szerezzük be a kellékeket?

A különböző kellékeket hobbiboltokban és művészboltokban bármikor be lehet szerezni, de mind a keretnél, mind a festéknél nagyon oda kell figyelni a minőségre, hiszen csak úgy lehet tartós a mű.

Fontos tudni, hogy bármilyen, akrilfestékként feltüntetett festék nem alkalmas erre a technikára. A fluid art technika révén a vastagon felhordott, nagyon lassan, akár napokon át száradó festéknek teljesítenie kell egy nagyon lényeges végső célt: száradás közben nem repedezhet be!

Ezért azt javasoljuk, hogy a fluid art akrilfesték esetében csakis olyan festéket válassz, amit erre a célra fejlesztettek ki, mint amilyen a Printex Fluid Art.

Keretet, festéket, szetteket és csillámporokat a webshopunkban találsz >>

Kezdj bele bátran, és ha bármi kérdésed lenne, keress bennünket bizalommal, szívesen válaszolunk!

Printex Fluid Art csapata



Kosár

Végösszeg: 0 Ft
Vásárlás folytatásaPénztárhoz